home   a kosár üres
Bejelentkezés   |   Jelszóemlékeztető   |   Regisztráció
  Főoldal     Vásárlás     E-könyvek     Rólunk

A jelenvaló igazságról alkotott rugalmas nézetük mellett a korai adventisták határozottan ellenezték a hitvallást, vagyis a tanbeli meggyőződés formai megfogalmazását, amelyen feltételezhetően már nem lehet változtatni. Ami azt illeti, a jelenvaló igazság további fejlődésébe vetett hitük késztette James White-ot és a többi korai adventista hívőt arra, hogy szembeszálljanak a hitvallás ötletével. Elvégre nem azért zártak ki sok adventhívőt meglévő közösségükből az 1840-es évek közepén, mert új igazságokat fedeztek fel a Bibliájukban, és megtagadták a hallgatást azokkal kapcsolatban? Ilyen tapasztalatok hátterén a korai szombatünneplő adventisták úgy tartották, hogy maga a Szentírás a krédójuk.
1861-ben a szombatosok első államterületi összejövetelén John Loughborough a következőképpen világított rá a korai adventistáknak a krédó körül felmerülő aggodalmára. Loughborough szerint „a hitehagyás első lépése a krédó megfogalmazása, ami meghatározza számunkra, hogy mit higgyünk. A második lépés az, amikor e krédót tesszük a tagság mércéjévé. A harmadik, mikor a tagokat ez alapján ítéljük meg. A negyedik lépésben eretneknek nevezzük azokat, akik nem hisznek a krédóban. A hitehagyás ötödik lépéseként pedig üldözni kezdjük őket.” (Review and Herald, 1861. október 8., 148. o.)
James White ezután megjegyezte: „A krédóval leverjük a cölöpöket, és gátját szabjuk minden további, jövőbeli fejlődésnek.” A Szentlélek új igazságokra való állandó vezetése mellett érvelve White arra panaszkodott, hogy egyesek a hitvallásukkal „meg¬kötözték a Mindenható kezét. Gyakorlatilag azt mondják, hogy az Úr nem cselekedhet semmit azon túl, amit lejegyeztek a hit-vallásukban… A Biblia a hitvallásunk – folytatta. Elutasítunk mindent, ami emberi hitvallás formáját ölti.” White azt akarta, hogy az adventisták mindenkor nyitottak maradjanak arra, amit az Úr „időről időre” kinyilatkoztat számukra. (uo.)
Élénk vitát követően a konferencia küldöttei egyhangúlag az „egyházi szövetség” elsajátítását szavazták meg hitvallás helyett. A szövetség így szólt: „Alulírottak ezennel társulunk egymással mint egyház, és felvesszük a hetednapi adventista nevet, kötelezvén magunkat, hogy megtartsuk Isten parancsolatait és Jézus Krisztus hitét.” (uo.) Alapvető hitük e minimális megfogalmazásával egyfelől el akarták kerülni a merev hitvallás nyelvezetét, másfelől pedig eleget tenni annak a csoportfelelősségnek, ami elvárja, hogy hangot adjon hitének a tagok és a kívülállók felé.
Az adventizmus a fennállásának 150 éve alatt ellenállt a kísértésnek, hogy merev krédót öntsön formába, azonban az évek során meghatározta „alapvető hitelveit”. Az 1861-ben létrehozott első területi intézmény óta a Hetednapi Adventista Egyház csak három hitbeli kijelentést tett, melyek a hivatalos elfogadás bizonyos fokában részesültek, és ezek közül csak egy került szavazásra a Generálkonferencia ülésén. Az első ilyen pont Uriah Smith 1872-es hitbeli deklarációja, a második az 1931-es hitnyilatkozat, a harmadik pedig az 1980-as generálkonferenciai ülésszakon elfogadott alapvető hitelvek sorozata.
A hetednapi adventista történelem különböző időszakaiban egyesek, akik nem ismerték James White, J. N. Loughborough és más egyházalapítónk határozott állásfoglalását, erélyes kísérletet tettek arra, hogy a felekezet hitelveit krédóba betonozzák, azonban az egyház eddig még sikeresen ellenállt e szorgalmazásoknak. Az 1930-as évek elejétől egészen 1980-ig az 1931-es hitelvi nyilatkozat megjelent egyházi évkönyvekben és gyülekezeti kézikönyvekben, ami némi hivatalos ízt kölcsönzött a megfogalmazásnak, noha eredetileg ad hoc vetették papírra, és a ge-nerálkonferenciai ülés sem hagyta jóvá. Az 1942-es ülésszakon viszont megszavazták, hogy „a kézikönyvben szereplő alapvető hitelvek kijelentésein csak generálkonferenciai üléseken módo-síthatnak”. (Review and Herald, 1946. június 14., 197. o.) Ez a lépés tette szükségszerűvé a Generálkonferencia formális eljárását az új megfogalmazás elfogadásakor 1980-ban. Az ekkor meghozott lépések minden eddigi megnyilatkozáshoz képest hivatalosabbá tették a felekezet alapvető hitelveinek nyilatkozatát.
Az 1980-as alapvető hitelvek nyilatkozatánál a bevezető összefoglaló talán a legbámulatosabb és legérdekesebb. Ugyanis itt nem csak a történelmi adventista kijelentés szerepel, mely szerint „a hetednapi adventisták a Bibliát tartják egyedüli krédójuknak, és bizonyos alapvető hitelveket a Szentírás tanításainak tekintik”, de egyszersmind nyitott ajtót is hagy a további módosítások előtt.
A korai adventisták jelenvaló igazságról alkotott dinamikus nézetének szellemében a bevezető összefoglaló a következő mondattal zárul: „A Generálkonferencia ülésszakain e nyilatkozatok módosításon eshetnek át, amikor az egyház a Szentlélektől vezetve a Biblia igazságának teljesebb megismerésére jut el, vagy jobb nyelvi kifejezést talál Isten Szent Igéjének tanításához.” (lásd a függeléket – a szerző kiemelése)
E figyelemre méltó kijelentés a lényegét ragadja meg annak, amit James White és a többi adventista úttörő tanított. A változhatatlan krédót/hitelvet nem pusztán gonosznak látták, hanem az élő Isten tagadásának is, aki folyamatosan előre kíván vezetni az igazságban.
Úgy tűnik azonban, hogy egyesek az 1980-as ülésen ellenálltak a lehetséges revízió kitételének – valószínűleg féltve a történelmi adventizmus tartalmának elvesztését. E félelem azonban csak kihangsúlyozza a történelmi adventizmus természetének félreértését, amely szem elől téveszti az élő Isten és a jelenvaló igazság progresszív felfogását. Holott pont erről az előrehaladás dinamikájáról tesz bizonyságot az adventtörténelem központi szövegét alkotó, Jelenések 14:6–12. három angyalának egymást követő üzenetsorozata. Ily módon az előrehaladó változás felfogása az adventista teológia szívében él.

Keresőszó:


Keresés helye:


Dr. Tim Amott
Dr. Tim Arnott eü. elõadásai Újpesten


600 Ft
Doug Batchelor
Kik éneklik a bárány énekét?


200 Ft
Doug Batchelor