home   a kosár üres
Bejelentkezés   |   Jelszóemlékeztető   |   Regisztráció
  Főoldal     Vásárlás     E-könyvek     Rólunk

Miller eredetileg ellenállt Krisztus visszatérésének pontos időmeghatározásának. Üzenetében a „körülbelül 1843-ban” szerepelt. 1843 januárjára azonban arra a következtetésre jutott a pró-féciák és a zsidó naptár alapján, hogy Krisztus valamikor 1843. március 21 és 1844. március 21. között jön el.
Mondanom sem kell, hogy Miller „végső évének vége” lejárt. Mindazonáltal a tavaszi csalódás nem viselte meg különösebben a mozgalmat, hiszen az időpont csak hozzávetőleg volt meghatározva. Másrészt, 1844 tavaszának és nyarának előrehaladtával a milleritákat elcsüggesztette a „késedelem időszaka” (az elnevezés a Máté 25:5 és Habakuk 2:3. verseiben található „késés” szóból származott).
Az 1844. augusztus közepén megrendezett tábor-összejövetelen Exeterben, New Hampshire-ban azonban újra megelevenedett a milleriták reménysége. Az összejövetelen egy addig viszonylag ¬ismeretlen millerita igehirdető, S. S. Snow azt állította a szentírási tipológiára hivatkozva, hogy a milleriták tévedtek, amikor Krisztus visszatérését 1844 tavaszára várták. Snow azzal, hogy az Ószövetség ceremoniális ünnepeit előképeknek vette, Krisztus szolgálatát pedig azok beteljesüléseinek, rámutatott az Újszövetségből, hogy Jézus beteljesítette a (tavaszi ünnepkörbe tartozó) kovásztalan kenyerek, a zsenge kéve lengetése és a pünkösd ünnepeit pontosan az adott ünnepek éves ceremoniális időszakában. Mégpedig azért, mert „Isten pontosan betartja az időt”. Ezek után Snow rámutatott arra is, hogy az éves ünnepek közül azok „az előképek, amelyeket a hetedik hónapban ültek meg, még nem teljesedtek be”. (True Midnight Cry, 1844. augusztus 22., 4. o.)
Snow összekötötte az éves engesztelési ünnepet Jézus második eljövetelével. „Az előkép fontos pontja az – érvelt Snow –, amikor a főpap kijön a szenthelyről az engesztelés bevégeztével. A főpap Jézus Krisztus, mint főpapunk előképe, a szentek szentje pedig a mennyé. Amikor a főpap kijön a szentek szentjéből, az Jézus második eljövetelének előképe, amikor eljön, hogy megáldja népét. Az ünnepnek ez az eseménye a hetedik hónap tizedik napján történt, ezért Jézus bizonyosan ezen a napon jön el, mivel a törvényből egy vessző sem veszik el. Mindennek be kell teljesednie.” Ezt a felismerését párosítva a Dániel 8:14. profetikus kétezerháromszáz napjának 1844-ben (és nem 1843-ban) történő beteljesedésével, Snow kijelentette, hogy Krisztus „a hetedik hónap tizedik napján” jön el, méghozzá „a jelen évben, 1844-ben”. (uo.)
A karaita zsidók számítása alapján a hetedik hónap tizedik napját 1844-ben október 22-vel azonosították. Hamarosan ez az időpont lett a milleriták érdeklődésének gyújtópontja.
Az új felismerés persze revideálta a Máté 25. fejezetében található tíz szűz példázat eddigi értelmezését. Kifejezésre jutott ez még Snow folyóiratcímében is, amelyet azért hozott létre, hogy a hetedik hónap üzenetét terjessze – The True Midnight Cry [Az igazi éjféli kiáltás]. Az új értelmezés szerint a tíz szűz már nem jelképezte általánosságban az egész emberiséget, hanem a hitvalló adventhívőket. Vagyis egyes milleritáknak sürgősen fel kellett ébred¬niük, mielőtt még túl késő lett volna.
Érdekes módon nem Snow volt az első, aki őszi időpontra utalt, noha ő maga is még a tavaszi csalódás előtt megjelentette felfedezését. Az első, aki említést tesz az őszi ünnepkörről és a második adventhez köti, nem más, mint Miller. 1843 májusában ezt írta Himes-nak: „Az előképtörvény ceremóniái, amelyeket az első hónapban ünnepeltek… beteljesedtek Krisztus első eljövetelével és szenvedésével; azonban a hetedik hónap ünnepei… csak a második adventkor teljesednek be.”
Miller ezek után rámutatott arra, hogy a zsidó naptár szerint az engesztelést a hetedik hónap tizedik napján végezték el, és hogy ez az engesztelés „bizonyosan előképe annak az engeszte-lésnek, amelyet Krisztus végez most értünk”. Arra is kitért, hogy a főpap, miután kijön a szentek szentjéből, megáldja a népet. „Hasonlóképpen cselekszik majd a mi hatalmas Főpapunk is… Mindez a hetedik hónap tizedik napján történt. Ha mindez igaz – vonta le Miller a következtetést –, majd csak az őszi napegyenlőség után látjuk meg dicsőséges megjelenését.” (Signs of the Times, 1843. május 17., 85. o.)
1843-ban Miller még nem követte végig e betekintés logikus következtetését. Ami azt illeti, ő és J. V. Himes csak óvatosan fogadták el Snow kifejtését. Noha a mozgalom már javarészt ma-gáévá tette Snow meglátását, e két millerita vezető csak 1844. október 6-án karolta fel. Amikor azonban Miller és Himes megértették az október 22-i értelmezést, azt eljes lelkesedéssel, fenn-tartás nélkül elfogadták. „Olyan dicsőséget látok a hetedik hónap mozgalmában – írta Miller október 6-án –, amelyet eddig még soha. Noha az Úr megmutatta nekem a hetedik hónap előképét mintegy másfél évvel ezelőtt, mostanáig nem fogtam fel az előkép valódi jelentőségét. Most azonban, magasztalva legyen érte az Úr neve, végre látom az Írások szépségét, összhangját és megegyezését, amiért olyan sokat imádkoztam, de csak ma láttam meg. – Áldjad én lelkem az Urat, és legyenek áldottak Snow és Storr testvérek, amiért felnyitották a szememet! Hamarosan hazatérek, dicsőség! Dicsőség! Dicsőség! Látom, hogy az időpont helyes.” (Midnight Cry, 1844. október 12., 121. o.)
George Storr sokat tett azért, hogy népszerűsítse a hetedik hónap üzenetét. 1844. szeptember közepén ezt írta: „Mindnyájan elszunnyadtunk és elaludtunk – okosak és balgák egyaránt; de Megváltónk előre megmondta, hogy ekként lesz. Beteljesedett hát az Írás, és ez az utolsó prófécia, amely az Urunk személyes visszatérését megelőző eseményre utal. Most érkezett el az igazi éjféli kiáltás. Az előbbi csak riadó volt. MOST HANGZIK AZ IGAZI, ezen az ünnepélyes órán.” (uo., 1844. október 3., 97. o.)
A második advent várakozásának csúcsán, 1844. október 22-én volt a millerizmus tetőpontja. Jézus azonban nem tért vissza. A Nap felkelt és lenyugodott, ami felbátorította a csúfolókat és a gyávákat, a milleritákat pedig teljes zűrzavarba ejtette. A pontos időmeghatározás és a feltétlen bizalom a dátum helyességében csak fokozta csalódásukat.
„Kedden [október 22-én] egész nap vártam – emlékezett vissza Henry Emmons –, és a drága Úr Jézus nem jött el. Vártam szerdán is, és testemben ép voltam, mint eddig is, ám tizenkét óra után elkezdtem szédülni, és mire beesteledett, csak segítséggel tudtam visszatérni szobámba, olyannyira elhagyott az erőm. Két napig csak feküdtem. Nem éreztem semmi fájdalmat, de belebetegedtem a csalódásba.” (Day Star, 1845. október 25., 6. o.) Október 24-én Litch a következőket írta levélben Millernek és Himes-nak: „Felhős, sötét az ég – a nyáj szétszéledt – és az Úr még nem jött el.” (Josiah Litch levele William Millernek és Joshua V. Himesnak, 1844. október 24.)
Mintha nem lett volna elég elszenvedniük a csalódást, de el kellett viselniük a gúnyolódó világ élcelődéseit is. Miller így írt erről: „Mintha a feneketlen mélység minden démona ránk szabadult volna. Akik két napja még kegyelemért esedeztek, most a tömeggel együtt istenkáromló módon csúfolódnak, gúnyolódnak és fenyegetőznek.” (William Miller levele I. O. Orrnak, 1844. december 13.)
„Bizonytalanság” és „zűrzavar”– e két szó ragadja meg leginkább az 1844. október 22. utáni millerita adventizmus hangulatát és szerkezetét. Míg egykor a mozgalom pontosan tudta, merre halad, és hogy milyen módon jut el oda, most teljes bizonytalanság lett úrrá rajta. 1844 októbere után a millerizmus válságba került. Az ezt követő hónapokban és években az adventisták öna-zonosságuk nyomába eredtek. Korábban eszükbe sem jutott, hogy e feladatot el kell majd végezniük, és bizonyos értelemben nem is voltak rá felkészülve.

Keresőszó:


Keresés helye:


Gaál Éva
Igaz történetek - Barátság


600 Ft
REK
Csendesnapok 2007


2500 Ft
Fekete István
Hitünk énekei orgonán


2400 Ft
Szabó László
Múltunk titkai -Jövünk kérdései (3dvd)


2000 Ft
REK
Krisztus Zászlóvívői


3000 Ft
Gyűrűs Istvánné
Gyermeknevelési percek


1000 Ft
Copyright 2007 © Felfedezések Alapítvány
Powered by Rendes