home   a kosár üres
Bejelentkezés   |   Jelszóemlékeztető   |   Regisztráció
  Főoldal     Vásárlás     E-könyvek     Rólunk

Az egymástól olykor igencsak eltérő gondolkodású milleriták legfőbb feladata 1844 végén és a rákövetkező évben az volt, hogy értelmet találjanak létüknek, és felfedezzék, mit jelent adventistának lenni. A legalapvetőbb teológiai választóvonal köztük azon kérdés körül forgott, hogy történt-e egyáltalán valami október 22-én. Akik azt képviselték, hogy semmilyen prófécia nem teljesedett ebben az időpontban, a „nyitott ajtó” adventistáiként lettek ismertek, míg azokat, akik a profetikus beteljesedést vallották, a „zárt ajtó”-adventistákként tartották számon.
A nyitott és a zárt ajtó elnevezése Miller Máté 25:10. versének értelmezéséből ered, mely szerint a vőlegény érkezésekor az okos szüzek betérnek a menyegzőre, az ajtó pedig bezárul mögöttük kirekesztve a többieket. Miller értelmezése szerint a menyegző a második adventet jelképezte, és ily módon a zárt ajtó a megpróbáltatás idejének lezárását. Ezt a nézetet követve a millerita adventisták 1842-es bostoni generálkonferenciája meghatározta, hogy „a Krisztus eljövetele utáni megpróbáltatás elképzelése veszedelmes csapda, mely teljesen ellentétben áll Isten szavával. A Szentírás ugyanis nyíltan tanítja, hogy Jézus eljövetelekor az ajtó bezárul, és akik nem készültek fel, nem léphetnek be.” (Signs of the Times, 1842. június 1., 69. o.) Miller továbbra is hitt abban, hogy október 22-én beteljesedett a prófécia, és a fenti logikai gondolkodást folytatva 1844. november 18-án ezt írta: „bevégeztük a bűnösök figyelmeztetésének feladatát”. (Adventist Herald, 1844. december 11., 142. o.)
Röviden tehát az volt a kérdés, hogy vajon beteljesedett-e valamilyen prófécia 1844 októberében, mint ahogy azt a zárt ajtó elmélet képviselői vallották, vagy a nyitott ajtó elképzelést vallók szerint – nem. A két elképzelés szervesen kapcsolódott a két csoport küldetéstudatához is. 1845 elején a nyitott ajtó adventistái arra a meggyőződésre jutottak, hogy továbbra is figyelmeztet¬niük kell a világot a közelgő végzetre, míg a zárt ajtó adventistái befejezettnek tekintették az emberiségért végzett küldetésüket, és egyetlen kötelességüket abban látták, hogy felrázzák és tanítsák az 1844-es mozgalomban részt vett adventistákat.
Joshua V. Himes lett a nyitott ajtó adventistáinak a szószólója. Ismételten megállapította, hogy semmi sem történt 1844. október 22-én. Fenntartotta, hogy a várt eseményrõl helytálló volt az elképzelésük (ti. Jézus második eljövetelét illetően), viszont tévedtek az időpont kiszámításában. 1844. november 4-én Himes ezt írta: „Be kellett látnunk, hogy azok a tekintélyek, amelyekre a számításunkat alapoztuk, nem mérvadók egy meghatározott időpont megállapításában.” Noha „közel vagyunk a véghez… mégsincs tudomásunk adott dátumról vagy konkrét időpontról. Mindazonáltal teljes egészében hisszük, hogy vigyáznunk kell és várnunk Krisztus eljövetelére, mint ami bármely órában megtörténhet.” (Midnight Cry, 1844. november 7., 150. o.) Himes vezetése mellett ez a csoport 1845 áprilisában megkülönböztethető adventista testületet hozott létre Albanyban, New York államban. Addigra már Miller is áttért a nyitott ajtó-táborhoz, hogy elkerülje egyesek fanatikusságát a zárt ajtó-mozgalomból. (lásd Millennial Fever and the End of the World, 267–293. o.)
Míg a nyitott ajtó-elméletet vallók egységre tudtak lépni egymással Albanyban, a zárt ajtó-elképzelés hívei idővel két, egymástól elkülönülő irányzatot hoztak létre. Az első, a „spiritualizálók” irányzata onnan kapta a nevét, hogy az október 22-i eseménynek spirituális, átszellemült értelmezést adtak. Követői úgy vélték, hogy a milleritáknak igazuk volt mind az időpontról, mind pedig a megjósolt eseményrõl, amelynek be kellett következnie a kétezerháromszáz profetikus nap végén. Következtetésképpen azt vallották, hogy Krisztus eljött október 22-én, de nem látha¬tóan az ég felhőiben, hanem lelkiképpen a hívők szívébe. Soraikat minduntalan átjárta a fanatizmus és a karizmatikus szertelenség. (lásd uo., 245–266. o.)
A zárt ajtó-elméletet követők másik csoportja egyetértett a spiritualizálókkal abban, hogy Dániel 8:14. versének profetikus kétezerháromszáz napja beteljesedett október 22-én, de merő-ben másképp látták az esemény természetét. Röviden, ez utóbbiak fenntartották a milleriták időmeghatározását, de elvetették az általuk megjelölt eseményt. Arra a következtetésre jutottak, hogy a szentély megtisztulása nem a második adventet jelölte, de ragaszkodtak ahhoz, hogy a zárt ajtó a megpróbáltatás idejének végét jelezte. A helyzetet csak rontotta, hogy nem ismerték fel az összefüggést, miszerint Miller elképzelése a kétezerháromszáz nap végén lezáruló próbaidőről a szentély megtisztulásának helytelen, azt a második adventtel beazonosító értelmezésén nyugodott. Csak azután tudtak megszabadulni a zárt ajtó téves eszméjétől, miután új felismerésre jutottak a szentély megtisztítását illetően. Ám, mint látni fogjuk, ez a felismerés csak fokozatosan jutott el hozzájuk. Körülbelül egy évtized telik el a kérdés tisztázódásáig.
Ez utóbbi csoportban találjuk a jövendőbeli vezetőit annak a megmozdulásnak, amelyből idővel a hetednapi adventizmus alakul ki. Az ő szemükben a többség Himes vezetésével elhagyta az adventista üzenetet azzal, hogy elvetették az 1844-es mozgalom érvényességét, míg a spiritualizálók megtagadták a Biblia hitelességét azzal, hogy elvonttá tették a legegyszerűbb kijelentéseit is. Noha létszámban ők alkották a legkisebb posztmillerita csoportot, mindazonáltal magukat tekintették az egykor még hatalmas millerita mozgalom igazi jogutódjának.
A millerizmus fent említett három része közül a harmadik alakult ki legutóbb. Ami azt illeti, 1844 októbere és 1847 vége vagy 1848 eleje között nem is volt látható megtestesülése. A leendő szombatünneplő adventisták közössége csupán néhány Bibliát kutató egyénből állt, akik imitt-amott értelmét keresték adventista tapasztalatuknak és személyesen lényegében nem is ismerték egymást 1847 vagy 1848 előtt. E korai szakaszban gyakorlatilag csak az identitásuk keresése kötötte össze őket. Újra kellett vizsgálniuk a Bibliát az 1844 utáni millerizmus zűrzavaros körülményei közepette és felismerni, hogy az adott helyzetben hol állnak a profetikus történelemben. (lásd uo., 295–325. o.) Következtetésképpen legfőbb kérdésük ebben az átmeneti időszakban – a millerizmusból a szombatünneplésbe – az volt, hogy mi az adventista az adventizmusban. A válaszkeresésben pedig a Szentírás volt a legfőbb eszközük.

Keresőszó:


Keresés helye:


Doug Batchelor
Isten figyelmeztető üzenete az emberiségnek MA


3000 Ft
Doug Batchelor