home   a kosár üres
Bejelentkezés   |   Jelszóemlékeztető   |   Regisztráció
  Főoldal     Vásárlás     E-könyvek     Rólunk

Nem lehet eléggé hangsúlyozni M. L. Andreasen hatását a XX. századi adventista teológiára. Részletesen kidolgozott teológiai programja olyan központi szerepet játszott a modern adventista gondolkodásra, hogy a teológiáját megismerő ember nem maradhat közömbös iránta.
Andreasen főiskolai és konferenciai adminisztrátorként szolgált, mintegy 15 könyvet írt, főiskolai és teológiai professzorként tanított. Az 1930-as és az 1940-es években ő volt az adventizmus legbefolyásosabb teológusa. Érdeklődésének középpontjában a szentély és Krisztus engesztelő áldozata állt. Andreasen legfőbb hozzájárulása az utolsó nemzedék teológiai fogalma, amelyet a Sanctuary Service [Szentélyszolgálat] című könyve 1930-as első kiadásáig már teljesen kidolgozott. Ebben a szakaszban az 1930-as és az 1940-es években gyakorolt teológiájának gondolatait vizsgáljuk. A hetedik fejezetben pedig visszatérünk személyiségéhez és tevékenységéhez az 1950-es és 1960-as évek fordulóján.
Mielőtt azonban megvizsgálnánk Andreasen utolsó nemzedékról szóló teológiáját, nem árt megvizsgálni néhány tanítást, amelyre gondolkodása épült. Az első a szentély kétrészes, illetve részleges megtisztulásának fogalma a beteljesedett engesztelési napon. E teológiai elgondolás szerint, melynek gyökerei visszanyúlnak az 1840-es évekbe O. R. L. Crosierig és Joseph Bates-ig, Isten népének a Földön meg kell tisztítania lelki templomát, miközben Krisztus a mennyei szentélyt tisztítja. A második elgondolás Ellen G. White A nagy küzdelem és a Korai írások című könyvéből ered, mely szerint az utolsó nemzedék közvetítő nélkül megy át a megpróbáltatás idején. A harmadik tanítás a Krisztus példázatai egyik kijelentéséhez kapcsolódik: „Jézus epekedő vágyakozással várja önmaga megnyilatkozását az egyházában. Amikor népében tökéletesen visszatükröződik majd Krisztus jelleme, akkor jön el, hogy sajátjaként igényelje.” (69. o.)
A negyedik gondolat, amelyre Andreasen teológiája épül, Jones, Waggoner és Prescott tanítása arról, hogy Jézus a testtélétekor pont olyanná lett, mint Ádám a bűneset után – részese minden bűnös hajlamának. Így Krisztus mindenben példánk lehet a tökéletes élet elérésében. E pontnál fontos megjegyezni, hogy Andreasennek nem kellett hangsúlyoznia Jézus Krisztus bűnös hajlamainak teológiáját az 1930-as és az 1940-es években, azok széleskörű elterjedtsége miatt az adventista körökben. Andreasen egyértelmûnek vette állásfoglalása igazát. Ez később, az 1950-es években megváltozott, amikor határozottan kifejtette a témát.
Az ötödik elképzelés Andreasen utolsó nemzedék teológiájának alapkövei között ugyanazt a gondolatmenetet viszi végig, amely Waggonert és Jones-t arra a következtetésre juttatta, hogy Istennek a végidőben élő népe az egész világegyetem látványossága lesz, egy nép, amelynek élete bizonyságot tesz arról, hogy ők „megtartják az Isten parancsolatát és a Jézus hitét”.
Így M. L. Andreasen az a teológiai láncszem, amely összekapcsolja az 1888 utáni (nem az 1888-as) Jones–Waggoner–Prescott-teológiát azokkal az adventista csoportokkal, amelyek a Questions on Doctrine [Hitelvi kérdések] című könyvre adott válaszként támadnak az 1960-as és 1970-es években. Ezeket majd a következő fejezetben fogjuk tárgyalni.
Egy további fontos elgondolás Andreasen megértésében a kereszten bevégezetlenül maradt engesztelésbe vetett hite. Ez az elgondolás Crosier korai, mennyei szentély tanításához vezethető vissza, valamint ahhoz az adventista felfogáshoz, hogy az engesztelés napjának beteljesedése 1844 októberében vette kezdetét. Andreasen szerint az engesztelésnek három szakasza van. Az első Krisztus tökéletes életére vonatkozik. A második szakaszba tartoznak azok az események, amelyek a keresztre feszítésig vezetnek, ahol „[Krisztusra] helyeződtek mindazok a bűnök, melyekkel szembeszállt és amelyeket legyőzött, hogy a kereszten semmissé tegye őket”. (Book of Hebrews, 59. o.)
E harmadik szakasz különösen fontos szerepet játszik Andreasen teológiájában, hiszen ebben látja a szerző az adventizmus sajátos hozzájárulását az engesztelés témájához. „A harmadik szakaszban – írta Andreasen –, Krisztus bemutatja, hogy az emberek is véghezvihetik azt, amit ő; azzal a segítséggel, amellyel ő rendelkezett. Ez a szakasz magába foglalja Krisztusnak Isten jobbján való ülését, papi szolgálatát, valamint szentjeinek bemutatását a Sátánnal való utolsó küzdelemben és dicsőséges győzedelmükben… A harmadik szakasz most van folyamatban fent, a szentélyben és itt alant, az egyházban.” (uo., 59–60. o.)
A harmadik szakasznak azon része, amelyik a szentek itt, e Földön végbemenő tökéletesítésével foglalkozik, központi szerepet játszik Andreasen könyvének legfontosabb fejezetében. Ez a fejezet benne van a Szentélyszolgálat 1937-es és 1947-es kiadásában is. Az alábbiakban az 1947-es kiadásból idézünk hosszabban, hogy megragadjuk Andreasen legfőbb hozzájárulását az adventista teológiához.
„A végső bemutatása annak – írta –, hogy mire képes az evangélium az emberben és az emberért, még a jövőben van. Krisztus megmutatta az utat” azzal, hogy emberi testet vett magára. „Az embereknek az ő példáját kell követniük, és be kell bizonyítaniuk, hogy amit Isten Krisztusban tett, azt minden emberben véghez tudja vinni, aki alárendeli magát neki. A világ ennek bemutatására vár… Amikor ez beteljesedik, eljön a vég.” (299. o. – kiemelés a szerző által)
Andreasen azzal folytatja, hogy „a megváltás szükségszerűen nemcsak a bűnök bocsánatát foglalja magába, hanem a teljes helyreállítást is. A bűntől való szabadulás több, mint a bűnök puszta bocsánata”. (300. o.) Majd leírja a megszentelődés folyamatát, ami a viselkedési és magatartásbeli bűnök lépésről lépésre való legyőzése. Amikor a dohányzás szenvedélye felett győzedelmeskedő emberről ír, megjegyzi például, hogy „ezen a téren megszentelődött. Ahogy győzött az egyik gyengeség fölött, úgy kell győznie minden bűn fölött.” Amikor az egyén eljut oda, hogy „elkészült az elváltozásra… hibátlanul áll meg Isten trónja előtt. Krisztus ráhelyezi a pecsétjét. Biztonságban van, és Isten bevégezte benne munkáját. Az Úr megmutatta, mire képes az emberiséggel. Így lesz a Földön élő emberek utolsó nemzedékével… Bebizonyítják, hogy lehetséges bűn nélkül élni… Mindenki előtt nyilvánvaló lesz, hogy az evangélium valóban képes egészen megszabadítani. Isten pedig igaznak bizonyul minden kijelentésében.” (302. o. – kiemelés a szerző által)
Az elpecsételést a hét csapás követi, de már semmi sem veszi rá Isten népét arra, hogy vétkezzen. „»Megtartják Isten parancsolatát és Jézus hitét.« (Jel 14:12) A Földön élő emberek utolsó nemzedékében nyilvánul meg teljes egészében Isten megszentelő hatalma. E hatalom bemutatása az Úr igazolása. Ez tisztázza őt minden vád alól, amellyel Sátán valaha is illette. Az utolsó nemzedékben nyer Isten igazolást, és szenved vereséget Sátán.” (303–304. o. – kiemelés a szerző által)
Kicsit később a fejezeten belül Andreasen azt az érdekes állítást teszi, hogy noha Sátán „alulmarad a Krisztussal folytatott küzdelmében”, de ez a kudarc még nem győzte le. Kétségtelen, hogy a kereszt és a feltámadás nagy csapás volt, de a harctér most az utolsó nemzedékre irányul. Sátán elindul, hogy „»hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele«. (Jel 12:17) Ha legyőzik őket, akkor nem fog veszteni.” (310. o. – kiemelés a szerző által)
Innen származik az utolsó nemzedék fontossága. Az utolsó nemzedék kezében van a Krisztus és a Sátán közti küzdelem sorsa, és így az engesztelés legfontosabb része. Sátán azt állította kihívásként Isten elé, hogy az ember nem tudja megtartani a törvényt. Istennek tehát szüksége van egy nemzedékre, a Jelenések könyve száznegyvennégyezerére, akikre rámutatva azt mondhatja Sátánnak: „»Itt [vannak], akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét.« (Jel. 14:12) Isten mindezt az utolsó nemzedék életében mutatja be.” (310–312. o. – kiemelés a szerző által)
„Az utolsó nemzedékben Isten igazolást nyer. Sátán pedig a maradékban leli vesztét. Gyakorlatban cáfolják meg a vádját, hogy a törvényt nem lehet megtartani. Isten nem csak egy-két embert fog létrehozni, akik megtartják parancsolatait, hanem egy egész csoportot, a száznegyvennégyezret. Ők teljesen visszatükrözik majd Isten képmását. Megdöntik Sátán vádját, amelyet a menny kormányzata ellen emelt.” (315. o. – kiemelés a szerző által)
„A végső bemutatás az utolsó ütközetre van fenntartva.” Hogy a bemutató teljessé legyen, Isten „elrejti magát. A mennyei szentély bezárul. A szentek éjjel-nappal szabadulásért kiáltanak az Úrhoz, de ő mintha nem hallaná őket. Isten választottai átélik a Gecsemáné küzdelmét… Látszólag egyedül kell megharcolniuk csatájukat. A mennyei Atya szeme előtt kell megállniuk közbenjáró nélkül.” (316–318. o. – kiemelés a szerző által)
„Az utolsó nemzedékben Isten végképp bemutatja, hogy az emberek megtarthatják az Úr törvényét, és képesek bűn nélkül élni… A szentek utolsó nemzedéke által Isten igazolást nyer. Általuk győzi le Sátánt, és kerül ki győztesen a perbõl… A mennyei szentély megtisztulása Isten népe földi megtisztulásától függ. Milyen fontos, hogy az Úr népe szent és szeplőtlen legyen! Minden bűnnek ki kell égnie belőlük, hogy megállhassanak a szent Isten jelenlétében, és együtt élhessenek az emésztő tűzzel.” (319, 321. o. – kiemelés a szerző által)
Andeasen erőteljes érvelése az adventizmust mint a Jel 14:12. harmadik angyali népét az engesztelés és a nagy küzdelem középpontjába helyezte. Ez a mámorító üzenet teljesen magával ragadta az egyházat. Ez lett a felekezet domináns (noha nem kizárólagos) teológiája az 1940-es és ’50-es években. Andreasen nagyon ügyesen ötvözte benne az adventizmus 1888 előtti és utáni Jones–Waggoner–Prescott-csoport meglátásait, és létrehozott egy integrált eszkatologikus teológiát, amely nagy hatással volt a tagokra.
Mielőtt azonban túllépnénk Andreasen utolsó nemzedékrõl szóló teológiáján, vizsgáljuk meg közelebbről. Nézetének az volt az erőssége, hogy foglalkozott a megszentelődéssel, hogy nagyobb fontosságot tulajdonított Isten igazzá válásának a világegyetem előtt, mint az egyén megigazulásának, valamint megértette Sátán Isten elleni vádját, mely szerint az Úr olyan törvényt alkotott, amely megtartására egy ember sem képes.
Ez utóbbi pontnál azonban fény derül Andreasen érvelésének gyengeségére is. A fejezet középtáján például azt állítja, „szükségszerű, hogy Isten legalább egy embert elő tudjon állítani, aki megtartotta a törvényt. Az ilyen ember hiányában Isten vesztes marad, Sátán pedig győzedelmeskedik.” (316. o.) Nehéz megérteni, hogy Andreasen miért fogalmazta meg ezt a két mondatot, ugyanis minden további mondanivalóját aláássa. Elvégre maga Krisztus volt az az egy ember. Jézus teljesen megtartotta a törvényt. Ezért lehetett a Golgota szeplőtlen báránya. Ezen a ponton Andreasen még szilárd talajon áll. Sajnos azonban az utolsó nemzedékről szóló fejezete nem erről szól.
Érdemes megfigyelnünk azt is, hogy Andreasen szóban forgó írása nagy mértékben támaszkodik sajátos Ellen G. White-értelmezésére, noha közvetlenül egyszer sem idéz tőle a könyvben. Nyilvánvalóan az A. T. Jones által szorgalmazott módszert alkalmazta. Jones 1894-ben azt állította, hogy egyedül úgy lehetséges „a bizonyságtételek helyes alkalmazása”, ha „rajtuk keresztül tanulmányozzuk a Bibliát, így saját magunk is meggyőződünk arról, hogy amirõl beszél, az megtalálható a Szentírásban. Mások számára azonban már nem a Bizonyságtételekből kell bemutatnunk ezeket a dolgokat, hanem magából a Bibliából.” (Home Missionary különszám, 1894. december, 12. o.) Hogy Andreasen közvetlenül Jones-tól vette át ezt a módszert vagy abból, ahogy az adventisták az 1930-as és az 1940-es években e teológiát gyakorolták, még vita tárgya. Andreasen azonban kétségtelenül nem állt összhangban az ad-ventista úttörőkkel a tekintély kérdésében, és nem követte Ellen G. White-nak az 1888-as találkozón elhangzott tanácsát. Ami azt illeti, teljes mértékben tükrözte az 1920 utáni ad-ventizmus tekintélyelvű Ellen G. White-alkalmazását azzal, hogy az írók többségéhez hasonlóan nyíltan hivatkozott White-ra és nem közvetve alkalmazta.
Andreasen utolsó nemzedékének egy másik gyenge pontja a bűnről szóló helytelen tanítás. Az író számára a bűn cselekmények sora. (302. o.) Az Újszövetség ezt az álláspontot inkább a farizeusok nézetével azonosítja, mintsem Krisztus vagy Pál álláspontjával. Noha a bűnnek valóban van magatartásbeli vonzata, a Biblia szerint ez egy mélyebb probléma tünete. (lásd Mt 15:18–19; 12:34–35; 5:21–22. 27–28) Andreasent sajnos a magatartásról magatartásra való viszonyulása a bűnhöz, a megszentelődés és a tökéletesség magatartásról magatartásra való viszonyulásának problémájához vezette. Mindez sem az Újszövetség, sem Ellen G. White teológiájának szempontjából nem állja meg a helyét.
Másrészt Andreasen tanítása, miszerint a kereszten Krisztus nem győzte le véglegesen és teljesen Sátánt, mivel az ördög bizonyos körülmények között még mindig győzhet, ellentmond egyrészt Krisztus „Elvégeztetett!” győzelmi felkiáltásának (Jn 19:30), másrészt a Jézus élete c. könyvben található egyértelmű kijelentésnek, ami szerint Krisztus kereszthalála „örök időkre bebiztosította a bűn és a Sátán megsemmisülését”, és hogy ezáltal nyert bizonyosságot az ember megváltása, illetve lett a világegyetem mindörökre biztosítva a bűn újabb előfordulása ellen. (lásd 764. o.)
Andreasen érvelésével szemben Krisztus az életében és halálában biztosította Istennek az igazolást. Andreasen hozzáállása azonban a megváltás tervét részben emberközpontú üggyé teszi. Teológiája szerint az embereknek el kell jutniuk egy olyan pontig, ahol már nincs szükségük Krisztusra, ahol saját érdemeik alapján megállhatnak közvetítő nélkül is. Andreasen Ellen G. White egyik kijelentését olvasva jutott erre a meglátásra, mikor is a közvetítő nélküli megállásról beszél, a Megváltó nélkül vett értelemben. E fogalomnak nem ez az egyetlen értelmezése, ám kétségkívül ez a magyarázat áll a legkevésbé összhangban az Újszövetséggel és Ellen G. White-tal. Andreasen elgondolása közelebb van az 1888 előtti Butler–Smith-frakcióhoz, mint Ellen G. White kegyelemorientált felfogásához. Ellen G. White ugyanis a harmadik angyal üzenetének a lényegét az Isten kegyelmi evangéliumában található hit általi megigazulásban látta.
Itt érkezünk el Andreasen utolsó nemzedék teológiájának legkomolyabb problémájához. Elgondolásában ugyanis Isten igazolása és végső győzelme az embertől függ, vagyis az Adventista Egyháztól. Ez nem volt más, mint az első században élő zsidók eretneksége, akik úgy tekintettek magukra, mint az Úr műve megvalósításának egyedüli csatornáira. Az ilyen és hasonló teológiák dacára azonban a Biblia Istene mindenkor Isten marad. Sosem teszi magát függővé egyetlen embercsoporttól sem. Hogy a My Gripe With God: A Study in Divine Justice and the Problem of the Cross [Tusakodásom Istennel: az isteni igazságszolgáltatás és a kereszt problémájának tanulmánya] c. könyvemből idézzek: „Az engesztelés teljesen Istentől származik. Kegyelemből (meg nem érdemelt jóságból) indul el, és kegyelemben zárul le. Krisztus tette akkor is megáll, ha egy ember sincs, aki azt elfogadja. Az ember része az engesztelésben a válaszadás – Krisztus tettének elfogadása, a vele járó előnyökkel és felelősségekkel együtt – és nem holmi teljesítmény… Akár lesz olyan ember, aki Isten hatalmát hibátlanul bemutatja, akár nem, az engesztelés teljessé lett Krisztus hibátlan életében, halálában, feltámadásában és mennyei szolgálatában. Bűntelen élete minden korban tény marad. Halála nyilvánvalóvá tette mind Isten, mind Sátán uralmának elveit. Mennyei szolgálata kiterjeszti győzelmének gyümölcseit azokra, akik hisznek őbenne. A millennium előtti és utáni eljövetele pedig bevégzi az engesztelés művét. A Biblia üzenete az, hogy a megváltás csak Istentől van.” (141. o. – kiemelés a szerző által)

Keresőszó:


Keresés helye:


Dr. Szigeti Jenő
Sorskérdéseink (Dupla dvd)


2500 Ft
Szabó László
Múltunk titkai -Jövünk kérdései (3dvd)


2000 Ft
Fekete István
Bach Schemelli: Énekeskönyv


3200 Ft
Ellen Gould White
Pátriárkák és próféták


1800 Ft
REK
Hogyan jelent meg az élet a Földön?


1000 Ft
Mission Spotlight
Misszió a Középpontban (3 rész)


1200 Ft
Copyright 2007 © Felfedezések Alapítvány
Powered by Rendes