home   a kosár üres
Bejelentkezés   |   Jelszóemlékeztető   |   Regisztráció
  Főoldal     Vásárlás     E-könyvek     Rólunk

Amennyiben Andreasen teológiáját az adventizmus adventista jellemzőinek felmagasztalásaként látjuk, vagy egy adventista szektariánus teológia felé való elmozdulásnak, azt is látnunk kell, hogy az 1919 és az 1950 közötti években határozott kezdeményei voltak az adventizmus keresztényebbé tételére, különösen az 1940-es években, amikor egyesek arra törekedtek például, hogy „kitisztítsák” és megerősítsék az adventista kiadványokat. Három területen is megfigyelhetjük ezt az irányzatot.
Az első a Szentháromságot érinti. Ahogy azt már a korábbi fejezetekben megállapítottuk, a korai adventisták többnyire Szentháromság-ellenesek voltak vagy majdnem ariánusok. Említést tettünk arról is, hogy ez a felfogás az 1888 utáni évtizedben változáson ment át. Viszont nem elég gyorsan, amit az 1919-es Biblia-konferencia ebben a témában folytatott vitája is bizonyít. A kérdés július 6-án nagy vitába torkollott, egyfelől olyanokkal, mint W. W. Prescott, H. C. Lacey és W. T. Knox, akik a Szent¬háromságra és Krisztusra vonatkozó örökkévalóság mellett érveltek (1919 Bible Conference transcript, 1919. július 6., 51–52, 56, 62–63. o.), míg mások a régebbi álláspontot képviselték. „Nem tudom elfogadni az úgynevezett Szentháromság-tant – mondta L. L. Caviness –, nem tudom elhinni, hogy az Istenség két személye, az Atya és a Fiú egyenlőek… Nem tudom hinni a Szentháromság tanát a három személy mindenkori létéről.” (uo., 56–57. o.)
A küldötteket annyira felkavarta ez a vita, hogy Daniells kénytelen volt közbelépni és lecsillapítani a kedélyeket. Később azt is mondta, hogy a Jézus élete kiadása során leesett a szeméről a hályog, és miután a Bibliához fordult e kérdésben, jómaga is hitt a Szentháromságban, és Krisztus múltbéli örökkévalóságában. Egyes küldöttek pánikrohamát megelőzendő azonban azt is hozzáfűzte, hogy „nem bocsátjuk szavazásra a Szentháromság és az arianizmus kérdését”. E kijelentés azonban korántsem nyugtatta meg teljesen a küldötteket. A Generálkonferencia elnöke tehát harmadszor is kénytelen volt közbeszólni: „Senkinek sincs oka idegességre és félelemre. A konzervatívak ne gondolják, hogy valami történni fog, a progresszívek pedig ne rettegjenek attól, hogy semmi sem történik.” Daniells azt javasolta, hogy mindenki tartsa meg jókedvét, és osszák meg egymás között a fényt, amivel e téma kapcsán rendelkeznek. (uo., 58, 67–69. o.)
Az 1930-as években folytatódott a Szentháromság körüli vita. Egyrészt a felekezet első ízben adott ki hitelvi nyilatkozatot az 1931-es Évkönyvben, ami határozottan a Szentháromság mellett szólt. Noha technikailag a nyilatkozat nem volt hivatalos kiadvány, mégis utalt arra az irányra, amely felé az egyház vezetői elindultak. A másik szélsőséges oldalon J. S. Washburn állt, aki még mindig harcolt Prescott-tal a Dániel 8. „mindennapi” kifejezésének „új” értelmezése felett. Azzal vádolta ellenvéleményesét, hogy a Szentháromságról vallott nézete miatt nem is igazi hetednapi adventista. 1940-ben Washburn azt állította, hogy „ez a pogányságból a Római Pápai Egyházba ültetett szörnyűséges tan be akarja csempészni gonosz jelenlétét a hármas angyali üzenet tanításába”. „Az egész Szentháromság-dolog – állította – teljesen idegen a Bibliától és a prófétaság lelkének tanításaitól. A kijelentésekben semmi utalást sem találunk rá. E szörnyű pogány felfogásnak sehol nincs helye az áldott mennyei Atyánk és Fia szabad világmindenségében.” (J. S. Washburn: The Trinity)
Az egyik helyi konferenciaelnököt annyira megragadta Washburn tanulmánya, hogy nyomban másolatokat rendelt belőle a gyűlés lelkészei számára. Az 1940-es évekre azonban az adventizmus túllépett Washburn állásfoglalásán. Ez Uriah Smith Daniel and the Revelation [Dániel és a Jelenések könyve] c. könyve újra¬kiadásának szükségességével lett nyilvánvalóvá. 1942 márciusában összeültek a Generálkonferencia tisztviselői és az észak-amerikai adventista kiadók vezetői, és úgy döntöttek, hogy Smith könyve bizonyos változásokkal jelenjen meg. A változások között volt a félig-meddig ariánus kijelentések eltörlése, mivel „a bizottságunk meggyőződése szerint e tanítást nem lehet fenntartani sem a Biblia, sem a prófétaság lelke által”. A másként hívők figyelembevételével a bizottság később úgy döntött, hogy „e témát jobb lesz teljes egészében kihagyni a könyvből, mellőzve minden magyarázatot, és nyitva hagyni a kérdést a tanulmányozás előtt mindenféle akadály vagy korlát nélkül”. (Report of the Committee on Revision of Daniel and the Revelation, 1945. május, 4. o.) Az új kiadás 1944-ben jelent meg. A Ministry folyóirat 1945-ben ismételten magyarázatokat közölt vele kapcsolatban, és a májusi számhoz még egy gyűjteményt is csatolt Ellen G. White kijelentéseiből Jézus Krisztus preegzisztenciájával kapcsolatban. Érdemes megjegyezni, hogy M. L. Andreasen teljesen összhangban volt az új nézettel. (lásd Review and Herald, 1946. október 17., 8. o.)
Ahhoz, hogy a felekezet ortodoxabb képet nyújtson, az adventista kiadványok „megtisztítása” a Krisztus emberi természetével kapcsolatos kijelentéseket is célba vette. Jó példa erre a Bible -Readings for the Home Circle [Bibliai olvasmányok otthonra] c. kiadvány. A könyv 1919 és 1945 között megjelent kiadványaiban két félreérthetetlen kijelentés volt Krisztus bűnös természetével kapcsolatban. Ez az álláspont sok más keresztény számára visszata¬szító. Az adventista körökben elterjedt könyv azonban nemcsak azt állította, hogy Krisztus „bűnös testben” jött a világra, hanem azt is, hogy „bűnös, bukott természete” volt, és „bűnös hajlamokkal” született a világra. (1915, 174. o.)
1949-ben a Review and Herald Publishing Association [Szemle és Hírnök Kiadó Társaság] felkérte a felekezet teológiájának igazgatóját, D. E. Rebokot, hogy dolgozza át a Bible Readings for the Home Circle-t. Az új kiadásból már hiányoztak a bűnös természetre és bűnös hajlamokra való utalások, és csak az a megjegyzés szerepelt benne, hogy Krisztus hozzánk való hasonlóságának mértéke „a testtélétel misztériuma, amelyet az emberek soha nem tudtak megfejteni”. (1949 [1951-es utánnyomás], 121. o.)
A változás nem váltott ki különösebb ellenvetést a kiadás évében, majd csak az 1950-es évek végén, amikor Andreasen és mások a hagyományos adventizmus megdöntését célzó összeesküvés részének látták. A téma egyik kutatója megjegyezte, hogy 1940 és 1955 között a Krisztus emberi természetével kapcsolatos „bűnös” és „bukott” kifejezések kimaradtak a felekezet által kiadott kiadványokból. (R. L. Hancock, The Humanity of Christ, [Krisztus embersége] 1962. július) Számos ok motiválta ezt a változást. Mindenekelőtt azonban meg kell jegyeznünk, igaz, hogy voltak evangélikusok, akik nem látva különbséget a bűn és a bűnös hajlamok között, félreértették ezen kijelentéseket; ám az is tény, hogy sok nem adventista eretnekségnek tartotta ezt a tanítást. És bár a kijelentéseket eltávolítók tisztában voltak a többi protestáns véleményével, nem ez volt az egyetlen vagy akár a fő motiváció a változások végrehajtásához. Elvégre egyrészt voltak olyan protestáns nézetek, amelyek vallották a bűnös hajlam teológiáját, másrészt pedig a változást irányító felekezeti vezetők is megtartottak a protestánsok többsége által éppúgy eretnekségnek számító tanításokat, mint például a halottak állapotát alvásnak tekintő tanítást, a hetedik nap szombatját és Ellen G. White profetikus szolgálatának tanítását. Úgy tűnik, a válto-zást leginkább a Biblia és Ellen G. White írásainak tanulmányozása során revideált meg-győződések motiválták.
Mielőtt azonban túllépnénk a Jézus Krisztus emberi természetéhez kapcsolódó témán, érdemes megjegyeznünk, hogy a Bibliai olvasmányok 1919 és 1949 között megjelenő kiadásaiban előforduló vitás kijelentések egyetlen kiadásban sem jelentek meg 1888 és 1915 között. W. A. Colcord tette őket bele az 1915-ös kiadásba. Rebok mindössze Colcord betoldásait dolgozta át 1949-ben.
A legsikeresebb kísérlet az adventisták keresztényebbé tételére (vagy legalábbis elfogadottabbá tételére) F. D. Nichol tollából származott, aki 1945 és 1966 között a Review and Herald szerkesztője volt. Nichol hozzájárulása persze inkább történelmi jellegű, mint teológiai, mindazonáltal sokat tett annak érdekében, hogy a hetednapi adventizmus körüli félreértéseket tisztázza. A millerizmusról írt centenáriumi történelme, a The Midnight Cry [Az éjféli kiáltás] elhallgattatta a csalódás előtti fanatizmusról szóló szóbeszédeket, és rámutatott a millerizmus szerepére az 1840-es évek protestáns főáramlatában. A felekezet nagy nyilvánosságot biztosított a könyvnek, amely így kedvező fogadtatásban részesült a populáris és a tudományos kiadványokban. Noha ez a nyilvánosság sokat segített, mégis Whitney R. Cross könyve, a Nichol művére hivatkozó Burned-over District volt az, ami egyszer és mindenkorra megváltoztatta a tudományos köröknek a millerizmushoz (és egyúttal a hetednapi ad-ventizmushoz) való viszonyulását. Nichol többi műve, mint például az Answers to Objections [Kifogásokra adott válaszok, 1932, 1947, 1952) és az Ellen G. White and Her Critics [Ellen G. White és bírálói, 1951] szintén sokat javított az adventizmus nyilvános arculatán.
A felekezet történelmi jó hírét szolgálta még L. R. Froom szolid, négykötetes Prophetic Faith of Our Fathers [Atyáink prófétai hite, 1946–1954] műve. Froom az adventizmus tiszteletreméltó profetikus örökségét mutatta be azáltal a könyvében, hogy rámutatott a felekezet prófétai felfogásának nem annyira egyedi, mint inkább a kereszténység történelmében más kiemelkedő próféciaértelmezők fogalmait visszatükröző voltára.

Keresőszó:


Keresés helye:


REK
Tíz évvel élhetsz tovább


1200 Ft
Ellen Gould White
Evangélizálás


1800 Ft
Válogatás
Mai lelkészek mai üzenetei


600 Ft
Fekete István
Bach Schemelli: Énekeskönyv


3200 Ft
Dr. Szigeti Jenő
A Biblia az irodalomtörténet mérlegén


2000 Ft
REK
Merre keressem...?


10000 Ft
Copyright 2007 © Felfedezések Alapítvány
Powered by Rendes