home   a kosár üres
Bejelentkezés   |   Jelszóemlékeztető   |   Regisztráció
  Főoldal     Vásárlás     E-könyvek     Rólunk

Az adventizmus 1950-ben már több mint száz éves. Ez ideig az egyház önazonosságát illetően számos teológiai kihívással nézett szembe. Az első az 1844. októberi nagy csalódással érte, ami-kor a legfőbb kérdés az volt, hogy „Mi az adventista az adventizmusban?”. A második kihívást az 1880-as évek végi Krisztus-központú ébredés hozta magával, amikor a sürgető kérdés az volt, hogy „Mi a keresztény az adventizmusban?”. A harmadik az 1920-as években merült fel azzal a kérdéssel, hogy „Mi a fundamentalista az adventizmusban?”
E kérdések és a rájuk adott válaszok nagymértékben formálták a hetednapi adventista teológia alakulását. Az 1950-es évekkel kezdődő szakasz abban különbözött a korábbi időszakoktól, hogy az eddigi egy kérdés helyett most egyszerre három kerül a figyelem középpontjába számos adventista szektoron belül. Az egymástól eltérő kérdések és válaszok együttesen vezettek ahhoz a teológiai feszültséghez az adventizmuson belül, amely a felekezet vitáinak középpontjában állt, miközben az egyház a XX. századból a XXI-be lépett.
Az 1950-es éveket követő időszakban a felekezet különböző szektoraihoz tartozó tagok az előző kérdések egyikével vagy másikával azonosultak. Ezért az adventizmus a gyötrő teológiai kérdések megértése és a korábbi teológiai alakulásban látott dinamizmus megragadásától függ. Tekintettel, hogy a XX. század első felében a tágabb értelemben vett kultúrában széles körű mozgást lehetett tapasztalni a professzionalizmus felé, ez történt az adventizmuson belül is. A változás egyik első hírnöke a Hetednapi Adventista Teológia megalapítása az 1930-as években. A teológiai iskola elsődleges célja nem a lelkészképzés volt, hanem az adventista iskolákban oktató vallástanárok felsőfokú képzése, amit a felsőoktatási szint emelkedése tett szükségessé. A középfokú végzettség már nem volt elegendő az adventista iskolákban oktató vallástanárok számára.
A felsőfokú oktatás azonban természeténél fogva azt jelentette, hogy az adventisták olyan kérdésekkel szembesülnek a Szentírással és hitükkel kapcsolatban, amelyek a korábbi nemzedékekben általában nem merültek fel vagy legalábbis nem következetesen. Fontos kérdések megtárgyalásának fórumaként a Biblia-oktatók 1943-ban létrehozták a Biblia-kutató Szövetséget. Fennállásának évtizedeiben a Szövetség mintegy százhúsz tanulmányt vizsgált meg, olyan eltérő témákban, mint a zárt ajtó, a jubileumi naptár, a szentély lelki jelentősége, az Armageddon. 1952-re a Szövetség tagsága 91 %-ban a világ angol nyelvű adventista iskoláinak Biblia-oktatóiból állt.
A Biblia-kutató Szövetség által kezdeményezett eszmecserék számos gyümölcsöt teremtek. A Generálkonferencia 1952-es őszi tanácskozása például megszavazta a Szövetség funkciójának intézményesítését a Bibliai Kutatás Hivatal (mai nevén a Bibliai Kutató Intézetnek) és a Biblia-tanulmányozási és -kutatási Bizottság létrehozásával. A Szövetség ezzel feloszlott. Az átmenet pozitív oldala az volt, hogy így az egyház rendelkezett egy „gondolattartállyal” a kényes kérdések folyamatos kutatásához. Egyesek szemében azonban az újonnan alakult intézmény az eszmecsere szabadságának rovására ment, most, hogy közvetlenül a Generálkonferencia irányítása alá került.
A Szövetség egyik közvetett mellékhozadéka az 1919 óta először megtartott, egész egyházat átölelő Biblia-konferencia volt 1952-ben. A Generálkonferencia elnökének meglátása szerint a szimpózium célja nem az volt, hogy olyan „mellékes” témákkal foglalkozzon, „amelyeknek nincs közvetlen hordereje a megváltás tervére”, hanem hogy az Adventista Egyház központi teológiai kérdéseit kutassa. (Our Firm Foundation vol. 1. , 47. o.) A konferencián tárgyalt témák nem látszottak túlságosan forradalminak, mivel az előadók listáján a teológusok fiatalabb nemzedéke képviseltette magát. Jelentőségteljes változást hozott, hogy a nem sokkal korábban nyugdíjazott M. L. Andreasen nem szerepelt a listán, míg egy Edward Heppenstall névre hallgató fiatalember igen. A konferencia résztvevői Andreasen teológiáját értelmezték, de Heppenstall újszövetségi tapasztalatának felfogásával együtt.
A Biblia-kutató Szövetség közvetlen hatásának harmadik gyümölcse a hétkötetes Seventh-day Adventist Bible Commentary [Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 1953–1957.] kiadása. A Biblia-kommentár szerzői és szerkesztői gyakorlatilag mind a Szövetség tagjai közül kerültek ki. Az ötven évvel később élő adventisták számára nehéz megragadni a Biblia-tanulmányozáshoz való viszonyulás forradalmiságát az adventizmusban, amit a Biblia-kommentár képviselt. Történelme során most először hozott létre a felekezet olyan dokumentumot, amely szisztematikusan és leíró módon foglalkozott az egész Bibliával. Módszerében a Biblia-kommentár messzemenőkig hasznosította az eredeti nyelven írt bibliai szövegeket, a régészeti leleteket, amelyek segítségével ¬rekonstruálhatóvá vált a különböző bibliai könyvek eredete, valamint mérlegelte az ókori szövegek különféle olvasatait is. Röviden, a Biblia-kommentár a Szentírás kutatásában tudományos módszereket alkalmazó tudományos igényű mű volt.
Ám ennél sokkal jelentősebb tény az, hogy a Biblia-kommentár elmozdulást jelentett a megszokott adventista Biblia-tanulmányozás hagyományától, annak apologetikus és a szövegen alapuló bizonyítékmódszerétől. A Szentírást védő viszonyulás helyett a kiadvány szerzői azt szerették volna, ha a Biblia maga szólal meg a saját érdekei mellett. A kommentár által alkalmazott történelmi, szövegösszefüggésbeli és nyelvészeti módszer azon fáradozott, hogy a Bibliát ne az Adventista Egyház gondjaira megoldást jelentő „válaszkönyvként” állítsa az egyház elé, hanem Isten szavaként, amely minden korban szól az ő népéhez. A Biblia-kommentár nem az egyedüli biztos magyarázat közvetítését tűzte ki célul, hanem inkább alázatosan a Szentírás hallatását. Így a kiadvány több igeszakasz eltérő, alternatív értelmezését is elismerte, hogy az olvasók maguk jussanak el azok megértéséhez. Az egyik szerkesztő szavaival élve „a kommentár számára a Biblia tanulmányozása folytonos zarándoklat az igazság felé.” (Adventist Heritage, 1998. nyár, 26–34. o.)
Az 1960-as és az 1970-es években folyamatosan nő a felsőfokon képzett Biblia-tudósok száma. Nem elég, hogy a felekezet vallásoktatói közül egyre többen rendelkeztek felsőfokú végzettséggel, de az 1970-es évek közepén és az 1980-as évek elején egyházi intézmények PhD (bölcsészdoktor)- és ThD (teológiadoktor)-képzést kezdtek kínálni a vallástudomány számos területén. Ezzel egyidőben nőtt a képzettség az egyház összetételében is. A professzionalizmussal együtt felmerült a vágy az adventista egyház és hit teológiai, történelmi és társadalmi horderejének átgondolására. Önálló szervek, mint az 1967-ben létrejött Association of Adventist Forums [Adventista Fórumok Társulata] és a Spectrum nevű folyóirat magukra vállalták a kényes kérdések kutatását, valamint az egyház tetteinek új iránymutatását.
Ahogy ezt várni lehetett, az egyház hagyományos szárnya is kialakította saját szervezeteit és kiadványait, mint amilyen például a Hope International az Our Firm Foundation [Szilárd alapunk] folyóirattal (amely nem tévesztendő össze az azonos címet viselő, 1952-ben kiadott könyvvel). A konzervatív szervek és kiadványaik célja nem annyira a változások határvonalának tanulmányozása volt, mint inkább a vélt „történelmi adventizmus” jelentőségének és a múltbéli „jó öreg tanokhoz” való visszafordulásnak a szorgalmazása.
Egyszóval 2000-re a Hetednapi Adventista Egyház sok mindenben megváltozott a 1940-es évek felekezetéhez képest. A változások közül sok lesz hatással az adventisták teológiai gyakorlatára. A következőkben az 1950-nel kezdődő időszak teológiai alakulásaihoz fordulunk.

Keresőszó:


Keresés helye:


Dwight Nelson
Életkérdések


5000 Ft
Doug Batchelor
Isten figyelmeztető üzenete az emberiségnek MA


3000 Ft
Simon Tibor
Mindenhol fény legyen


1500 Ft
Dr. Tim Amott
Dr. Tim Arnott eü. elõadásai Újpesten


600 Ft
Doug Batchelor
Bizonyosság


200 Ft
Dr. Szigeti Jenő
Tízparancsolat


600 Ft
Copyright 2007 © Felfedezések Alapítvány
Powered by Rendes