home   a kosár üres
Bejelentkezés   |   Jelszóemlékeztető   |   Regisztráció
  Főoldal     Vásárlás     E-könyvek     Rólunk

Az Ellen White-témához szorosan kapcsolódnak a Biblia ihletettségét érintő kérdések. E kérdések nem új keletűek az adventizmusban. A megelőző fejezetekben már láthattuk Ellen G. White-nak e kérdésben vallott mérsékelt nézetét, illetve az 1883-as Generálkonferencia állásfoglalását inkább a gondolatihletés, mintsem a verbális ihletés mellett. Figyelemmel kísérhettük, ahogy a kor nyomása az 1920-as évek fundamentalista álláspontja felé taszítja az adventizmust, a verbális tévedhetetlenség nézete felé. Ezek az elgondolások alakították az egyházat az 1920-as évektől az 1950-es évekig terjedő időszakban, ám az elterjedt fundamentalista nézetek még az 1950-es évek utáni időszakban is kifejtették hatásukat.
Időközben az egyházban végbemenő némely fejlemény hatással lesz az adventizmus szemléletére az ihletettség kérdésében. Az egyik meghatározó esemény Ellen G. White e kérdésben tett kijelentése, amely első ízben jelenik meg 1958-ban, a Selected Messages [Válogatott üzenetek] első kötetében. Ekkor lesz először széles adventista körben hozzáférhető az ihletettségről vallott mérsékelt nézete és a gondolatihletésről vallott fogalma.
A másik fejlemény a magas képzettséggel bíró teológus és más akadémiai területről érkező hetednapi adventisták gyarapodása, akik képzésük során különböző irodalmi és Biblia-kritikai módszerrel ismerkedtek meg, valamint az emberi értelem döntő szerepével a teológiai gyakorlatban. Az 1970-es és az 1980-as évek során a felekezet számos alkalommal foglalkozott kimondottan az ihletettség és a Biblia helyénvaló értelmezésének kérdésével. 1974-ben például az Észak-Amerikai Divízió és a Bibliai Kutató Intézet Biblia-konferenciákat szervezett e témában. Kísérő dokumentumként az Intézet kiadott egy alaposan megszerkesztett tudományos tanulmánysorozatot, A Symposium on Bibliacal Hermeneutics [Bibliai írásmagyarázati szimpózium] címmel. Az 1974-es találkozók egyik gyümölcse Gerhard F. Hasel a témát széles körűen tárgyaló Understanding the Living Word of God [Isten élő szavának megértése, 1980] című könyve volt. Ezt követte 1985-ben a Biblical Interpretation Today [A Biblia értelmezése ma].
A Szentírás helyes értelmezési módszere volt a témája az 1981-es II. Konzultációnak – Glacier View-t követő találkozó a felekezet adminisztrátorai és tudósai részéről, ami a Desmond Ford-válság nyomán támadt feszültség enyhítését hivatott szolgálni. A találkozó résztvevői különböztek azon ihletettségi modell kérdésében, amely szerint a Bibliának egyaránt vannak emberi és isteni aspektusai. Ehhez kapcsolódott több nézőpont a Biblia-tanulmányozásban alkalmazandó történetkritikai módszert illetően.
A történetkritikai módszer kérdése 1986-ban ismét felmerült az éves generálkonferenciai ülésszak októberi tanácskozásán. Az ülésszak honosította a Bible Study: Presuppositions, Principles and Methods [Biblia-tanulmányozás: Előfeltevések, elvek és módszerek] című dokumentumot. Ebben megerősítették a hagyományos adventista nézetet, mely szerint „az Ó- és az Újszövetség hatvanhat könyve az isteni akarat és megváltás világos és csalhatatlan kinyi-latkoztatása. A Biblia Isten szava, a tanítás és a tapasztalat egyedüli mércéje.” (Ministry. 1987. április, 22. o.)
A nyilatkozat fő célja, hogy irányelveket kínáljon a Biblia-tanulmányozáshoz. Ugyanakkor elutasította a nem adventisták által történelmileg megfogalmazott történetkritikai módszer alkalmazását. „Azok a tudósok, akik a klasszikusan megfogalmazott [történetkritikai] módszert alkalmazzák, előfeltételezések alapján gondolkodnak, amelyek a Biblia-szöveg tanulmányozását megelőzve elutasítják a Szentírásban elbeszélt csodák és természet¬feletti események beszámolóit. E módszer módosított változatának alkalmazása, amely megtartja a kritikai elvet, és a Bibliát emberi értelemnek veti alá, sem fogadható el az adventisták részéről”. (uo. – kiemelés a szerző által) A Biblia-tanulmányozási dokumentum ugyanakkor az Írások körültekintő irodalmi, történelmi és szöveg-összefüggésbeli elemzésére buzdít.
Az előző bekezdés két lényeges eleme az értelem Biblia fölé emelésének elvetése és a történetkritikai módszert alátámasztó naturalista előfeltevések elutasítása. Az értelem és a természeti előfeltevések feljebbvalósága az 1920-as évek liberalizmusának alapját képezték, ahogy azt a hatodik fejezetben láthattuk. Tehát a dokumentum e téren szilárd, mérsékelt álláspontot képviselt. Ám az ezen elveket tartalmazó összefoglaló sajátos gondokat okozott az adventizmus akadémikus közösségében. Egyes tudósok megfogalmazásában a történetkritikai módszeren belül nem lehet megkülönböztetni az előfeltételezést a módszertani eljárástól, míg más tudósok e kettő egyértelmű elválasztását vallják. Ennek következtében az első csoportba tartozók hajlamosak a módszer alkalmazására, de tanulmányozási módszerüket átnevezik történeti-nyelvészeti vagy történeti-bibliai módszernek, míg a második csoportban lévők többsége elveti a „klasszikusan megfogalmazott” történetkritikai módszer előfeltételezéseit, de megtartják annak elnevezését a saját rendszerükben. A legtöbb adventista tudós számára e kérdés tehát szemantikai jellegű. Másrészt egyesek kétségtelenül liberális talajra léptek azzal, hogy elfogadták a történetkritikai módszer értelmi és a természeti előfeltevéseinek felsőbbrendűségét. Hosszútávon persze nem az számít, hogy egyesek minek nevezik a metódusukat, hanem hogy a „klasszikusan megfogalmazott” történetkritikai módszer természeti előfeltételezései mellett foglal állást; vagy pedig elhiszi, hogy a Biblia valóban Isten akaratának kinyilatkoztatása, amely más módon elérhetetlen információkat szolgáltat az e Földhöz kötött lényeknek. Sajnálatos módon a témát tárgyaló diskurzusokban a súlypont a hit tartalmáról a címszavakra terelődött.
Mielőtt továbblépnénk az ihletettség területéről, érdemes megjegyezni, hogy a tekintély és az írásmagyarázat kérdése a legfontosabb teológiai kérdés, amellyel az egyháznak szembe kell néznie. Végtére is, a nép tekintély kérdésében hozott álláspontjai, valamint az álláspontokat alátámasztó előfeltevések határozzák meg a nép minden egyéb következtetését.
Az adventizmus alakulásának minden egyes szakaszában központi szerepet játszott a tekintély kérdése, és ez így lesz egészen az idők végéig. Ha az ördög diadalmaskodik a tekintély kérdésé-ben, akkor az egész játszmát megnyerte. A tekintély és a Biblia-értelmezés elveiről vallott nézetei fogják meghatározni az adventizmus jövőjét.
A téma fontossága azonban nem kényszerítheti az adventizmust valótlan és írásellenes végletekbe, egyik irányba sem, mint ahogy ez megtörtént az egyházon belüli fundamentalizmus esetében az 1920-as években. A múlt történelme némileg segítséget nyújt ebben.
Az adventizmus 1883-ban megszavazott álláspontja és Ellen G. White nézete az ihletettség kérdésében hagyományosan mérsékelt felfogást képviselt. A középutat választották, noha az adventizmus kezdetén voltak, akik a tévedhetetlenséget és a verbális ihletettséget vallották, mint például S. N. Haskell, A. T. Jones és eleinte W. W. Prescott is. A protestantizmus polarizációja az 1920-as években az adventizmust is az ihletettség fundamentalista szélsősége felé terelte, ahogy ezt a hatodik fejezetben láthattuk.
A Generálkonferencia 1883-as nyilatkozatának és Ellen G. ¬White írásainak mérsékelt álláspontja ellenére a XXI. századba lépve az adventizmuson belül fellelhető mindkét szélsőség képviseltetett. A spektrum egyik végén ott vannak azok, akik a kinyilatkoztatás fölé helyezték az értelmet, és így magukévá tették a liberális teológia lényegét. Az adventizmus e szektora ugyan nem adott ki egy könyvet sem az ihletettségről, a módszer mégis nyilvánvaló egyesek írásaiból. Például ahogy az 1920-as évek liberálisai elvetették Krisztus helyettes áldozatát, mivel azt primitívnek tartották, egyes adventisták ma is ezt teszik. És ahogy a liberálisok ésszerűbbnek vélték Jézus keresztáldozatában elsődlegesen a jó példát és az erkölcsi befolyást látni, amely hasonló önfeláldozásra ihleti az emberiséget, úgy egyes tagok is hasonló keresztelméletekkel álltak elő. Csak úgy jutunk azonban erre a következtetésre, ha elutasítjuk a Bibliának Jézus helyettes haláláról szóló világos tanítását, és azt leváltjuk az emberi elme számára elfogadhatóbb, kevésbé kifogásolható vagy „ésszerűbb” magyarázattal. A helyettes áldozat mindig is nehézséget okozott azok számára, akik az értelmet a kinyilatkoztatás fölé helyezték. Pál is szembesült e nézettel az I. században. Azonban nem a helyettesi kérdés áll a középpontban. Sokkal inkább a mögötte meghúzódó tekintély kérdése, hogy vajon az értelem vagy a kinyilatkoztatás képezi-e a teológiai állásfoglalások elsődleges forrását.
Az ihletettség spektrumának másik végén álltak azok az adventisták, akik határozottan szorgalmazták az 1920-as évek fundamentalistáinak szélsőséges állításait. Egy nemrégiben kiadott könyvben például azt olvassuk, hogy „a Biblia minden egyes állítása bármely területről – legyen az teológia, történelem, tudomány, kronológia, számok, stb. – teljes mértékben hiteles és megbízható”. (Issues in Revelation and Inspiration, 63. o.)
Az adventizmusnak ma leginkább olyan irodalomra van szüksége, amely az ihletettség kérdését magából a Bibliából vezeti le induktív módon. Azt kellene bemutatnia, hogy miként értelmezi a Szentírás önmagát, mit tulajdonít magának, milyen típusú adatokról nyilatkozik, amelyek a kialakulásához vezettek, és hogyan kezeli a benne fellelhető, eltérő típusú információkat. Sajnos legtöbb esetben a szerzők nem így állnak a kérdéshez. Ellenkezőleg, a legtöbbször rendszeres kijelentéseket tesznek a Bibliával kapcsolatban, majd azért fordulnak hozzá, hogy saját következtetéseiket alátámasszák. Ezt a módszert követve lelépnek a bibliai tekintély ösvényéről, és rátérnek a felvilágosodás racionalista ösvényére. A fundamentalizmus legnagyobb hibája az volt, hogy a racionalizmust a racionalizmus fegyvereivel akarta legyőzni, ahelyett, hogy hagyta volna a Bibliát önmagáért beszélni. Ez a hozzáállás sok adventista számára is kísértésnek bizonyult.
Azoknak, akik komolyan veszik Ellen G. White kijelentéseit, betekintést adtak a modern próféta munkájába. White saját írásai¬nak előkészítése és értelmezése megvilágítja az ihletés munkáját az ő esetében, és amely, úgy tűnik, igencsak hasonlít a Biblia szerzőivel kapcsolatban tett kijelentéseihez. White tapasztalata így feltehetőleg megvilágítja az ihletés általános kérdését. Írásai azért is tanulságosak, mert az egyház rendelkezik eredeti kéziratainak többségével. Aki tanulmányozta ezeket az írásokat és azok számos betoldását, aligha hihet a verbális ihletettségben. Aki pedig valaha is hallotta önmagáról vallott nézetét, és megvizsgálta írásait, nem hihet a tévedhetetlenségben. A neki tulajdonított tévedhetetlenség az úgynevezett „követőitől” származik és nem White-tól. Saját állásfoglalása ennek az ellenkezője volt.
A bibliai ihletettség kérdésének fontosságát látva meglepő, hogy milyen kevés adventista könyv jelent meg e témában. Egy ilyen Alden Thompson Inspiration: Hard Questions, Honest Answers [Ihletettség: Nehéz kérdések, őszinte válaszok, 1991] című könyve. E kötet sok vitát kezdeményezett az adventista közösségben, a témát érintõ gondolatok mellett és ellen egyaránt. Azonban a vitákban szereplő álláspontoknál sokkal fontosabb az ihletés és a bibliai értelmezés kérdései további kutatásának eltökéltsége. Az adventista teológiának ez egy folytonos feladata. Remélhetőleg az egyház az adventista úttörők lelkületével áll hozzá a kérdéshez, amely magát a Bibliát tanulmányozza, és nem erőltet rá racionalista modelleket, hogy utána csak azokat fogadja el igaz hitűeknek, akik a modell következtetéseivel egyetértenek.

Keresőszó:


Keresés helye:


Faragó József
Mi Atyánk


600 Ft
Doug Batchelor
Isten figyelmeztető üzenete az emberiségnek MA


3000 Ft
Ellen Gould White
Az utolsó napok eseményei


1100 Ft
Lancsák Anita
Péter szólt


1200 Ft
Válogatás
Válogatás archívumokból


600 Ft
Fekete István
Bach Schemelli: Énekeskönyv


3200 Ft
Copyright 2007 © Felfedezések Alapítvány
Powered by Rendes